A LUK létrejöttével egyidős az az elképzelés, hogy kortárs operát mutassunk be. Éppen ezért meghatározó és a szokásosnál is nagyobb öröm számunkra, hogy az idei évet – rendhagyó módon – egy különleges, klasszikus kortárs zenei csemegével, a világ első „pénzügyi operájaként” is aposztrofált Nostra Culpa (A mi vétkünk) című darab bemutatásával zárjuk; időszaki kiállításaink sorát pedig – hosszabb szünet után – ezzel az egyedülálló koncert-kiállítással nyitjuk meg újra, és ünnepelünk.
A kétfelvonásos, cca. 16 perces kantátát, amit a Nobel-díjas amerikai közgazdász és a New York Times újságírója, Paul Krugman, illetve az észt államfő, Toomas Hendrik Ilves között Twitteren zajló vita ihletett, a lett születésű amerikai zeneszerző, Eugene Birman, és a szintén amerikai újságíró/szerző/librettista Scott Diel jegyzi. A decemberi magyarországi premiert megelőzően a darabot tavaly a Tallinni Zenei Fesztiválon mutatták be először, majd ezt követően Rigában játszották.
A Nostra Culpa a pénzügyi válság és annak elhúzódó hatásainak zenei megfogalmazása. A Lehman Brothers 2008-as bukása által okozott első megrázkódtatás távolinak tűnhet ugyan, a válságra megoldásul kínált válaszok, a bevezetett élénkítő vagy éppen megszorító intézkedések hatásai azonban nagyon is érzékelhetőek, ezért tartjuk időszerűnek ezeknek a drámai gondolatoknak a bemutatását kortárs zenei keretben.
A dráma alapjául szolgáló tulajdonképpeni vita az Észtország által a gazdasági válság orvoslására bevezetett intézkedés-csomag, és annak értékelése okán bontakozott ki. Két irányzat képviselői, a keynesiánus közgazdaságtan és az osztrák iskola hívei csapnak össze. A darab nem foglal állást a kérdésben, de mindenképpen vitára sarkallja a közönséget. Ezért (is) van az, hogy nemcsak a vita kapcsán fejtette ki véleményét szinte minden mérvadó gazdasági szakértő (Adam Posen, John Maynard Keynes, a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, a Kereskedelmi Világszervezet, Friedrich Hayek és Milton Friedman, hogy csak néhányat említsünk), de a Nostra Culpa is óriási sajtóvisszhangot kapott. Az előadás kapcsán megjelenő újság hasábjain a darab hátteréül szolgáló, és a vitát kiváltó cikkekből válogatunk, Ilves észt elnök Twitter és Paul Krugman blogbejegyzéseit idézzük, a résztvevőkről közlünk hasznos és kevésbé hasznos, de mindenképpen érdekes információkat és interjúkat, illetve egyéb kapcsolódó írásokat.
Bízunk benne, hogy a kiadvány illetve a rendhagyó koncerthelyszín további jelentésrétegekkel gazdagítják a darabot. A kísérletező kedvű zeneszerző és a librettista is vállalkozott rá, hogy személyesen részt vegyenek a próbákon és a Nostra Culpa budapesti bemutatóján, ahol az észt sztárénekesnőt, Iris Oját az Anima Musicae 15 tagú vonós kamarazenekar kíséri Horváth Balázs karmester vezényletével.
Az előadás live streamen követhető a világ bármely pontján az interneten, Budapesten a Castro Bisztró által szervezett közvetítés keretében, illetve a koncertről készült felvételt az előadás után, hat héten keresztül a galériában nézhetik/hallgathatják meg az érdeklődők.
A közönség elvárásai mókásan működnek, nem árt ezekkel szembeszállni. Nem szeretném kétszer ugyanazt a darabot megírni. Minden első oldal lehetőség, hogy valami újat alkossunk, ex nihilio, hogy a néma ötleteknek hangot adjunk. Úgy alakult, hogy az a szűnni nem akaró médiafigyelem, ami a darabot már az első tudósítások alkalmától követte, valahogy segített. Olyan darabot akartam írni, amire senki sem számít, és ami ugyanakkor milliókhoz eljut. Ez egy különleges lehetőség volt számomra.
Mint minden jó zenemű, a Nostra Culpa is nagy dirrel-durral kezdődik. Esetünkben ez a világ pénzügyi rendszerének összeomlása. Körülbelül 5 másodperc, és vége – legalábbis a valóságban ez történt. A Lehman Brothers és mások egy szempillantás alatt buktak meg. Mi pedig még mindig a következményekkel vagyunk elfoglalva. Úgyhogy a darab további részében a két felvonás két megingathatatlan monolitként áll egymással szemben. A párbeszéd eleve lehetetlen, más-más csatornán próbálnak szót érteni, valahogy úgy, mint maga Krugman és Ilves.
A jelentős és pozitív sajtóvisszhangba beszűrődtek csalódott akkordok is. A Wall Street Journaltól Liis Kängsepp az előadás utáni kritikájában kiemelte, hogy a Nostra Culpa „vegyes fogadtatásban” részesült. És talán így is volt. De máskülönben, a darab méltatóinak száma jelentősen eltért a bírálókétól. Annak ellenére, hogy „modern” zene, és néha nehezen hallgatható, a jövője a premier után is biztosított.
Ez minden olyan zenére igaz, ami mer meglepetést okozni, konfrontálódni és az elvárásokkal szembeszállni. Ha vegyes is volt a fogadtatás, ráterelődött a figyelem és a közönség állást foglalt. Az embereknek nem közömbös a Nostra Culpa. A folyamatban az volt a legbizsergetőbb, hogy bármit írok, az sokkal nagyobb hatással lesz a hallgatóságra, mint az újságcikkek.
Hogy közgazdasági témájú darab lenne a Nostra Culpa? Fogalmam sincs... Persze a darab szövege pénzüggyel kapcsolatos kérdéseket feszeget, de én sokkal inkább zenei felvetéseket látok benne, ahogy valószínűleg egy közgazdász bármilyen területbe belelátja saját szakmájának jellemző vonásait.
Ami számomra fontos, hogy Birman kantátája mindennapi életünket érintő kérdéseket vet fel, melyeknek kibontását zenével valósítja meg. Az énekes minden egyes szavához, mondatához egy zenei történés, hangzás társul, és a zene dinamikai, dramaturgiai hullámzása az, ami végül pénzügyi - vagy ki tudja milyen más - problémákat rajzol körbe, "elemez".
Eugene Birman & Scott Diel © Kaupo Kikkas
Szerintetek van különbség vagy hasonlóság Magyarország és Észtország között?
SD: Beszélek észtül, ezért mindig is érdekelt Magyarország. Nézegettem magyar nyelvkönyveket és látszik, hogy a nyelv logikája és felépítése azonos, de jellemzően egy szót sem értek magyarul. Kivéve azt, hogy „kummi madrats” (am. gumimatrac). Úgy tudom, hogy a kifejezés magyarul is pontosan ugyanazt jelenti, mint észtül, szóval teljesen azért nem leszek elveszve.
Van valami elképzelésetek, elvárásotok a decemberi látogatásotokkal kapcsolatban?
SD: Talán mert a zenei hátterem hiányzik, teljesen nyitottan állok a dolgokhoz és nincsenek elvárásaim. A zene világa folyton meglep és lenyűgöz. Egyszerűen már attól lázba jövök, ha tanúja lehetek az eseményeknek a színpadon és a kulisszák mögött egyaránt.
Mit tudtok a jelenlegi magyarországi helyzetről?
SD: Nem eleget ahhoz, hogy érdemben kommentáljam. A sajtóban követem az Orbán Viktor körüli vitát, az új alkotmány és az internetadó kérdését. Kívülállóként viszont csak a külföldi sajtóból tájékozódhatok, így biztos, hogy nincs elegendő információm. Annyit mindenesetre mondhatok, hogy ideje lenne írni Orbánról egy operát, arról, hogy hogyan került hatalomra, és mihez kezdett vele.
Van-e valamilyen kifejezetten magyar ezekben az eseményekben?
EB:
Sejtelmem sincs. Annak ellenére, hogy a határok, a nyelv és a kultúra ennyire elkülönült Európán belül, a népek közötti kapcsolatok sokkal erősebbek, mint amilyennek tűnnek. Van-e abban valami speciálisan észt, hogy az észt politikusoknak látszólag fogalmuk sincs, milyennek képzelik el országukat 5 év távlatában, azon kívül, hogy "gazdagabbnak". A pénzügyi válság hatásait úgy írta le a már említett oxfordi előadás, mint amikor egy vad tivornya után rendezni kell a számlát. Ilyen értelemben szerencsés helyzetben vagyunk. Rendezzük a kárt, de a károkozás már megtörtént. Magyarország miután más országokhoz hasonlóan megszenvedte a következményeket, újra a fellendülés útjára lép, ahogy a többiek.
